SciComp24 Konferencia
Bolyai épület
A SciComp24 konferencia célja, hogy elősegítse a tudományos számításokkal, szimulációkkal, adattudománnyal és mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatók közötti párbeszédet, ötletcserét és közös gondolkodást. Örömmel várjuk minden tudományterület érdeklődő képviselőit – köztük a matematikusokat, fizikusokat, vegyészeket, biológusokat, szociológusokat, nyelvészeket és közgazdászokat, de másokat is –, mert úgy gondoljuk, hogy kutatásaink módszerei és eredményei a legkülönbözőbb területeken is hasznosak és fontosak lehetnek.
Az eseményt a Tudományos Számítások Intézete Egyesület szervezi, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy összefogja és képviseli a tudományos számításokkal foglalkozó kutatókat, lehetőséget biztosít a kapcsolatok építésére és elősegíti a tudás és módszerek megosztását.
A SciComp24 konferencia 2024. október 17-19. között kerül megrendezésre a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének otthont adó Bolyai épületben. A konferencia programja jelenleg szervezés alatt áll, az információkat folyamatosan frissítjük.
A konferencia plenáris előadói:
- Koltai Júlia (HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont és ELTE Társadalomtudományi Kar)
A nagyskálájú digitális adatok szerepe a társadalmi rétegződés kutatásában - Röst Gergely (SZTE Bolyai Intézet és Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium)
Tudományos számítások a vírusos fertőzések modellezésében - Csabai István (ELTE Fizikai és Csillagászati Intézet)
Mesterséges intelligencia a fizikában - fizika a mesterséges intelligenciában - Antal Péter (BME VIK, Mesterséges Intelligencia és Rendszertervezés Tanszék)
Oksági modellek bayesi megközelítésben
-
-
12:00
→
13:00
Regisztráció és fogadás
-
13:00
→
13:15
Megnyitó
-
13:15
→
13:45
Plenáris előadás
-
13:15
Mesterséges intelligencia a fizikában - fizika a mesterséges intelligenciában 30mSpeaker: István Csabai (ELTE Eötvös University, Dept. of Physics of Complex Systems)
-
13:15
-
13:45
→
14:45
1. Szekció
-
13:45
Közép-infravörös lézerimpulzus vivő-burkoló fázisának becslése gépi tanulás alapú módszerekkel szilárdtest targeteken keltett magas harmonikus spektrumból 15mSpeaker: Gergely N. Nagy (ELI ALPS)
-
14:00
Mesterséges neurális hálózatok alkalmazása és értelmezése egy gyógyszeripari tablettázási folyamatban a Pharma 4.0 szellemében 15mSpeaker: Barbara Honti
-
14:15
Forgalomszimuláció és MI: párhuzamosítani a párhuzamosíthatatlant 15mSpeaker: Levente Alekszejenkó (Dept. of Artificial Intelligence and Systems Engineering, Budapest University of Technology and Economics (BME))
-
14:30
Fehérje nyelvi modellek alkalmazása MemMoRF predikcióra és mutációk patogenitásának előrejelzésére 15mSpeaker: Tamas Hegedus (Semmelweis University)
-
13:45
-
14:45
→
15:15
Kávészünet
-
15:15
→
16:45
2. Szekció
-
15:15
From Many Heads to Many Cores: Transforming Rolls-Royce Hydra for Modern Supercomputers 15mSpeaker: István Zoltán Reguly (Pázmány Péter Catholic University, Hungary)
-
15:30
Alacsonyabb és kevert pontosságú lebegőpontos aritmetika alkalmazása CFD szimulációk számítási hatékonyságának javítására 15mSpeaker: Bálint Siklósi (Pázmány Péter Catholic University - Hungary)
- 15:45
-
16:00
Balázs Krámos: Modellezői kihívások a gyógyszerkutatás világában 15mSpeaker: Balázs Krámos (Richter Gedeon Nyrt.)
-
16:15
Goodness of Fit technika LabVIEW környezetben 15mSpeaker: Tibor Dobján (John von Neumann University, GAMF Faculty of Mechanical Engineering and computer science, Faculty of Horticulture and Rural Development)
-
16:30
Robusztus optimalizálás perspektívái Particle Filter Optimization algoritmussal 15mSpeaker: Éva Kenyeres
-
15:15
-
16:45
→
17:15
Kávészünet
-
17:15
→
18:30
3. Szekció
-
17:15
Ember-gép kollaboráció optimalizálása genetikus algoritmussal a kábelköteggyártás során 15mSpeaker: Judit Horváth (Pannon Egyetem Rendszermérnöki Intézeti Tanszék)
-
17:30
Igazoló faktor analízis (confirmatory factor analysis): megoldás olyan esetekre, amikor a PCA nem jó 15mSpeaker: Zoltán Botta-Dukát (HUN-REN Centre for Ecological Research)
-
17:45
Politikai tartalomfogyasztás a YouTube-on – Mindent megnézünk, de csak a buborékunkban kommentelünk? 15mSpeaker: Zoltán Kmetty (HUN-REN, Társadalomtudományi Kutatóközpont CSS-Recens)
-
18:00
Páros programozás vizsgálata szoftver projekt környezetben 15mSpeaker: Péter Harta
-
18:15
Az AI és a felsőoktatás szinergiájának vizsgálata: Több egyetemet érintő kutatás az AI integrációjáról és a hallucinációk kezeléséről 15mSpeaker: Dr Miklos Szabo (ELTE Faculty of Social Sciences)
-
17:15
-
18:30
→
18:45
Szünet
-
18:45
→
19:45
Kódból szoftver – Kerekasztal beszélgetés
-
19:45
→
21:00
Poszter szekció
-
12:00
→
13:00
-
-
09:00
→
09:30
Plenáris előadás
-
09:00
A nagyskálájú digitális adatok szerepe a társadalmi rétegződés kutatásában 30mSpeaker: Júlia Koltai (HUN-REN Centre for Social Sciences)
-
09:00
-
09:30
→
10:30
4. Szekció
-
09:30
Nagy területi felbontású választási adatok elemzése tér-ökonometriai modellekkel 15mSpeaker: Károly Bozsonyi
-
09:45
Bankok közösségi médián folytatott marketingkommunnikációjának elemzése 15mSpeaker: Artúr Vlaszov (Human and Social Data Science Lab, Budapest University of Technology and Economics)
-
10:00
A polarizáció mérése gépi tanulással a magyar parlamentben 1998 és 2018 között elhangzott beszédeken keresztül 15mSpeaker: Jakab Buda
-
10:15
The AI of Memes: Evaluating Template Identification Methods 15mSpeaker: Levente Murgás (Budapest University of Technology and Economics)
-
09:30
-
10:30
→
11:00
Kávészünet
-
11:00
→
12:30
5. Szekció
-
11:00
Fázis-amplitúdó csatolás agykérgi kauzális hálózata munkamemóriában 15mSpeaker: Bálint Varga (Wigner FK)
-
11:15
Membránpotenciál-eloszlás meghatározása egyedi idegsejteken 15mSpeaker: Zoltan Somogyvari (MTA Wigner FK)
-
11:30
A szkizofrénia- és autizmus spektrumzavar transzdiagnosztikus vizsgálata... 15mSpeaker: Kinga Farkas (Department of Psychiatry and Psychotherapy, Semmelweis University)
-
11:45
Az NR2C/D alegység tartalmú NMDA receptorok blokkolásának hatása az alvás / ébrenlét szabályozására és az idegi oszcillációkra 15mSpeaker: Tamás Kiss (Wigner RCP)
-
12:00
Az időjárási és légköri tényezők szerepe a szívinfarktusok kockázatában 15mSpeaker: Patrik Pesti (BME)
-
12:15
Számítási kihívások a Cybathlon versenyfelkészülés során 15mSpeaker: Lilla Zólyominé Botzheim (Wigner FK)
-
11:00
-
12:30
→
14:15
Ebéd
-
14:15
→
14:45
Plenáris előadás
-
14:15
Oksági modellek bayesi megközelítésben 30mSpeaker: Péter Antal (Budapest University of Technology and Economics)
-
14:15
-
14:45
→
15:45
6. Szekció
-
14:45
A dimenziós okságvizsgálat bemutatása in vitro epilepsziás aktivitás és fúziós plazmakísérleteken keresztül 15mSpeaker: Marcell Stippinger (HUN-REN Wigner FK RMI Komputációs Tudományok Osztálya)
-
15:00
Dinamikai rendszerek kauzális kapcsolatainak egységes elmélete 15mSpeaker: Andras Telcs
-
15:15
Advancing Causal Inference in Adverse Drug Effect Detection with NLP and Machine Learning 15mSpeaker: Csaba Kiss (Budapest University of Technology and Economics, HSDSLab)
-
14:45
-
15:45
→
16:15
Kávészünet
-
16:15
→
17:30
7/A Szekció
-
16:15
Hozamgörbék kalibrációja piaci instrumentumok megfigyelt árai alapján 15mSpeaker: Tamás T. Szabó
-
16:30
Hipergráf-alapú modellezés alkalmazása kinematikai struktúrák analízisére és detektálására 15mSpeaker: Csaba Hajdu (Széchenyi István University)
-
16:45
Ortogonális latin négyzetek és klikk keresés gráfokban 15mSpeaker: Sandor Szabo (University of Pecs)
-
17:00
Nehéz kombinatorikai problémák megoldása klikkereséssel pakolás, fedés és egzakt fedés területéről 15mSpeaker: Bogdán Zaválnij (Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet)
-
17:15
Biztonságos adatkollaboráció megvalósítása kriptográfiai algoritmusokkal 15mSpeaker: Dániel Zentai (Xtendr Zrt.)
-
16:15
-
16:15
→
17:30
7/B Szekció
-
16:15
Módosított diszperziós relációk gravitációs hullámokkal 15mSpeaker: Balázs Cirok (University of Szeged)
-
16:30
Forgó newton-i kozmológiai szimulációk 15mSpeaker: Balázs Pál (Wigner Research Centre for Physics)
-
16:45
Repülőbérlés fekete dobozhoz: a párhuzamos temperálás három felhasználása 15mSpeaker: András G. Hubai (HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium, RRF-2.3.1-21-2022-00006)
-
17:00
Molekula modellezés mestersége intelligencia alkalmazásával 15mSpeaker: Tamás Tarjányi (Szegedi Tudományegyetem Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet)
-
17:15
Nagyfeszültségű villamosenergia-hálózatok modellezése paraméterek fokozatos javításával 15mSpeaker: Kristóf Benedek
-
16:15
-
17:30
→
19:00
Szabad program / Közgyűlés
-
19:00
→
19:45
Munkácsy-kiállítás tárlatvezetéssel Móra Ferenc Múzeum
Móra Ferenc Múzeum
-
19:45
→
21:00
Vacsora Móra Ferenc Múzeum
Móra Ferenc Múzeum
-
09:00
→
09:30
-
-
09:00
→
09:30
Plenáris előadás
-
09:00
Tudományos számítások a vírusos fertőzések modellezésében 30mSpeaker: Gergely Röst
-
09:00
-
09:30
→
10:30
8. Szekció
-
09:30
A mitózis proteomikai térképének megalkotása humán daganatos szövetekben mesterséges intelligencia felhasználásával 15mSpeaker: Zsanett Iván (Szegedi Biológiai Kutatóközpont)
-
09:45
Nukleotid szekvenciák kontextusának vizsgálata pángenom és assembly gráfokban valószínűség alapú módszerekkel 15mSpeaker: Judit Juhász (Pázmány Péter Catholic University Faculty of Information Technology and Bionics)
-
10:00
mulea - an R package for enrichment analysis using multiple ontologies and empirical false discovery rate 15mSpeaker: Eszter Ari (HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont)
-
10:15
Virtuális vegyületek elérésének lehetősége billiós léptékben 15mSpeaker: Dr Dávid Havasi (BME-KKFT, Mcule.com Kft.)
-
09:30
-
10:30
→
11:00
Kávészünet
-
11:00
→
13:00
9. Szekció
-
11:00
Nagyfeszültségű villamosenergia-hálózatok modellezése paraméterek fokozatos javításával 15mSpeaker: Kristóf Benedek (Budapest University of Technology and Economics)
-
11:15
Phase retrieval of electromagnetic metasurfaces with Closed Form Kramers Kronig relations 15mSpeaker: Zsolt Szabó (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Információs Technológiai és Bionikai Kar)
-
11:30
Tolerancia arányosság párhuzamosított adaptív Runge-Kutta módszerekre 15mSpeaker: Vendel Péter Kupás
-
11:45
Ami a tudományos előadásokból kimarad: modellezés, programozás, tanítás, játék 15mSpeaker: János Karsai (Szegedi Tudományegyetem)
-
12:00
Jog és komplexitás - a jogrendszer rendszerelméleti megközelítése 15mSpeaker: Tamás Parti (MOKK Adatkutató Alintézet)
-
12:15
Nagy nyelvmodellekkel generált szilícium-minták társadalomtudományi használata 15mSpeaker: Zsófia Rakovics (Eötvös Loránd University, RC2S2; HUN-REN Centre for Social Sciences)
-
12:30
Az egyetemi oktatók kutatási teljesítménye és hallgatói értékeléseik közötti összefüggés vizsgálata adattudományi eszközökkel 15mSpeaker: Donát Ákos Köller (Budapest University of Technology and Economics)
-
12:45
Egy hivatkozási távolságon alapuló új mérőszám folyóiratok hatásának mérésére 15mSpeaker: Roland Molontay (Human and Social Data Science Lab, Budapest University of Technology and Economics)
-
11:00
-
13:00
→
13:15
Záróbeszéd
-
13:15
→
14:30
Ebéd
-
09:00
→
09:30